| Köszöntjük a Vezér Tv honlapján! | | 2010-01-24: | A Független Újságírók Szövetsége, a Dobogó újság és a Két Hollós Könyvesbolt közös elhatározása volt több mint fél évvel ezelőtt, hogy létre hoz egy olyan televízió csatornát, mely abszolút politika mentes és amely kizárólag a magyar értékekre helyezi a hangsúlyt. Ez a terv most testet öltött. Az új televízió neve VEZÉR TV. Műsorainkban éppúgy megtalálható lesz vers, próza, színház, film, komolyzene és könnyűzene, mint a néptánc, a néphagyomány, és az őstörténet.
Sok-sok saját magunk alkotta műsorral készülünk. Többek között ismét lesz ISKOLATÉVÉ, melyben a magyar nyelv, a történelem és a matematika kiemelt szerepett kapott. De itt lesz látható számítástechnikai magazinunk is. Esténként magyar népmesét fogunk mondani a gyerekeknek.
Élő közvetítéseket láthat a Két hollós Könyvesbolt előadóterméből. Saját műsorral jelentkezik Szőke István Atilla (a nagyszerű költő), Dr. Tóth Zoltán József (a Szent Korona-tan egyik legnagyobb ismerője), Jelenczki István (a neves filmrendező), illetve Hintalan László János (a magyar zene és népzene kiváló ismerője) és természetesen rendszeresen beszélgetünk Szántai Lajossal, Pap Gáborral és Molnár V. Józseffel is. Rajtuk kivül még rengeteg kiváló kutató kap lehetőséget, hogy bemutathassa legfrisebb kutatási anyagát.
A VEZÉR TV, minden hétköznap este 18 órától kezdi meg adását.
A beszélgetős műsoraink interaktívak lesznek. Kérdéseit, hozzászólásait minden alkalommal Ön is elküldheti nekünk interneten keresztül. Ezeket be fogjuk olvasni a szereplőknek.
e-mail címünk:
vezertv@fusz.hu
Ne szalassza el! Kezdés: 18 órakor.
Adásunkat honlapunkon keresztül tudja nézni, az oldal felső részén lévő különböző lehetőségek kiválasztása után.
Műsorújságunk is itt található a jobb oldali oszlopban..
Reméljük elnyeri tetszésüket munkánk, és minél többen néznek majd egy olyan tévét, amely végre "nekünk", "rólunk" szól.
Ha szeretné támogatni a tévé munkáját, kérjük terjessze létét!
Illetve, ha szándékában áll tevékenységét, termékét, áruját vagy programját hirdetni, mi nagyon szívesen állunk rendelkezésére. Egy igazán kedvezményes, már-már jelképes összegért, mi egy teljes hónapig sugározzuk minden nap hirdetését.
Kérjük további információkért vegye fel velünk a kapcsolatot a
vezertv@fusz.hu címen.
Köszönöm hogy végig olvasta levelünket!
Sárosi Zoltán (főszerk.)
CÉLUNK HOGY MINDENKI MEGISMERJE KÖZÖS ÉRTÉKEINKET!
| | | « Vissza |
|
|
| 1.) 2010-03-01 22:30:13 sharon67 | Szia VEZÉR TV! "Hogy sikeresnek mondhatod-e magad, az attól függ, sikerül-e másoktól függetleniteni magad." - csak rajta! én VELETEK vagyok :) |
|
| 2.) 2010-01-24 22:26:38 strogg | Őseink bölcssségét megismerni nem csak lehetőség, és kötelesség, hanem a magyarság túlélésének egyetlen módja. |
| | | |
|
|
|
| Műsorújság | | « Műsorújság Archivum | A VEZÉR TV HETI MŰSORA
(2010. május 3 - május 7.)
Hétfő
18:00 óra: ...mert én hagyom beszélni őket!
(Szőke István Atilla mai vendége: Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész - 2. rész)
19:15 óra: Bács megyei kismesterségek 6-8. rész
Dokumentumfilm
20:00: Csontváry nyomában 2. rész
(Szántai Lajos előadása 2008. Kecskemét)
Kedd
18:00 óra: LINUX-matiné
(Dancsok Zoltán műsora)
19:25 óra: Lidércláng - Balázs László Gábor verses estje a Jókai Klubban
21:05 óra: "Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja..." 3. rész
(Kercselics Imre szellemsebésszel Sárosi Zoltán beszélget)
Szerda
18:00 óra: Éji égi őrtüzek - Fejezetek az ősi asztrozófia kalendáriumából 15. rész (Paksi Zoltán műsora)
19:15 óra: A Szent Korona Üzenete - Pap Gábor előadássorozata (9. rész)
Hitek, vakhitek, tévhitek - és a tények
20:55 óra: Csirkefej - színdarab 2 felvonásban.
Spiró György 1985-ös tragikomikus drámája 16 jelenetből áll. A cselekmény háttere az 1980-as évek egyre sivárabbá váló szocializmusa: hétköznapi környezetben, egy külvárosi lakóházban gyilkolnak meg egy öregasszonyt, miután macskájával végeztek. A darabot Gobbi Hilda számára Székely Gábor rendelte. A bemutató 1986. október 27.-én volt a Budapesti Katona József Színházban. Az utolsó, ötvenedik előadás idõpontja: 1987. Június 12. 1989-ben -Törőcsik Mari főszereplésével- felújították a darabot, hetvenkilenc alkalommal került színre. Mielőtt elkészült a mű, Spiró három évig állami gondozott gyerekekkel beszélgetve tárta fel azt a világot, amelyet aztán realista stílusban, a káromkodásokat sem mellőzve írt meg megdöbbentve a színházi közönséget. A Csirkefej címet már a mű vége felé járva találta ki.
Csütörtök:
18:00 óra: LINUX-matiné
(Dancsok Zoltán műsora)
18:45 óra: Pergőtűz 2. rész
A háborút megelőző évtized híradóiból, a Magyar Film Iroda által készített dokumentumokból vett összeállítással a film mintegy bevezeti a nézőt a 30-as évek végének magyarországi hangulatába. Pontosabban abba a világba, amelyet a filmhíradó tükrözött. 1942 tavaszán német követelésre megindul a 2. magyar hadsereg szervezése és a keleti frontra irányítása. A katonavonatok útja a háborús Lengyelországon át vezet. Az elsõ trauma itt éri a katonákat: a helyi lakosság sorsa, éhség, megaláztatás, koncentrációs tábor. Majd tovább, keresztül a partizánoktól támadott brjanszki erdőn át Kurszkig, innen gyalog az első vonalig - a Donhoz. A tyimi harcok, az első sebesültek, halottak százai kísérik az áttörési kísérleteket.
Rendezte: Sára Sándor
20:35 óra: Bárka esték: Hintalan László János előadása
Túlélésről, esélyekről, egy élhetőbb világról
Péntek:
18:00 óra: Vizek mentén
Dokumentum film a magyar vizek élővilágáról
19:00 óra: Zenetarsoly
Karakas Zoltán műsora
20:15 óra: Csángó magyarok
Dokumentum film
20:45 óra: Újraszülető világ 2. rész
(Molnár V. József előadása Illyefalváról)
| |
| Hírdetés |
|
|
|
|
|
|
|